A PÁRDUCKAMÉLEON SZAPORODÁSA
Nos, az első dolog, amit tudnunk kell, ha a párduckaméleon szaporodásáról beszélünk, az az, hogy hogyan tudjuk megállapítani az állat nemét. Felnőtt egyedeknél ránézésre megállapítható, hiszen a hímek káprázatos színekben pompáznak, kékeszöldtől a sárgán át egészen a mélyvörösig, a nőstények pedig a barack és lila színek árnyalataiban tündökölnek. Fiatal állatoknál sajnos már kissé nehezebb a helyzet, szakértői szemeknek is fejtörést okozhat, de általában 2-3 hónapos kortól megsaccolható bizonyos szempontok alapján. Először is, a hímeknek vastagabb a farka a faroktőnél, valamint a toroklebenyen található pikkelyek közötti bőr a nőstényeknél narancssárga, a hímeknél pedig zöld.
A hímek 9-10, a nőstények 7-8 hónapos korukra ivaréretté válnak. Ha szaporítani szeretnénk őket, akkor először ismertessük össze a két ivarérett állatot. Ezt mindig úgy csináljuk, hogy a nőstényt tesszük át a hím terráriumába, ugyanis a hím idegen környezetben nehezebben veszi rá magát a párzásra, idegesebb lesz. Onnan tudjuk, hogy a nőstény „benne van a buliban”, hogy nem menekül el, hanem higgadtan viselkedik (ellenkező esetben puffog, sziszeg és meg is támadhatja a hímet).
Ha agresszíven viselkednek egymással, akkor egy másik napon érdemes újra-újra próbálkozni, amíg meg nem történik a csoda. Ha a párzás sikeres volt, akkor a nőstény igyekszik elmenekülni a helyszínről. Nagyon könnyen megállapítható, ha a nőstény vemhes, mivel ilyenkor szinte fekete alapszínt vesz fel, melyen rikító mintázatok, pettyek díszelegnek.
Ahhoz, hogy lerakja a tojásokat, el kell telnie 1-1,5 hónapnak. Onnan tudjuk, hogy a leendő anyuka fialni készül, hogy próbaásásokat tart, azaz sok időt tölt a földön és kaparászik, mintha keresne valamit. Ez egy jel, ilyenkor biztosítani kell számára 25-30 cm vastag kókuszrost vagy föld talajt, amibe leáshatja a tojásokat. Ezek után magára hagyja a tojásait. Egy alkalommal nagyjából 20-50 tojást is lerakhat, melyeket rögtön vegyünk ki, miután végzett (tojásrakás közben tilos megzavarni, bámulni!). Tegyük át természetes aljzattal ellátott (tőzeg pl.) keltetőbe, úgy, hogy ne forgassuk meg a tojást, nehogy összetekeredjen a tartalma. A keltetőben hónapokon át, szünet nélkül 26-29 foknak kell lennie, valamint magas páratartalomnak. Ha ügyesek voltunk, és betartottuk a szabályokat, akkor 7-10 hónapon belül kikelnek a kis kaméleonok.